Eszter szép volt, fiatal és szőke.
Kereste az igazit, de még jobban azt a szőlőzsírt, amit a Müllerben sikerült múlt szerdán megcsípnie egy gigantikus leárazáson.
Táskája gonoszságtól fényes mélye nem adta ingyen a cserepes ajkaknak szánt jótékony megváltást; jó ideje forgattatta már a lánnyal a benne valókat. Szótár, koton, zsepi, kulcsok, néhány névjegy, amit soha nem fog felhívni, kézkrém, higikendő minták járták vég nélküli nászukat Eszterünk kecsesen kavaró vékony ujjacskái körül, miközben tökéletesen sminkelt álmos tekintete a Sopron-Westbahnhof ingázó túlzottan is ismerős részleteit kutatta valami vizuális koffein után. Az ülések közt megbúvó selyemfüles kartonpapír táskák ismeretlenül is ismerős titkai, az idegenek zenéit illendőn dobhártya-vékonyra reszelő fülesek eklektikus cincogása és a hasonló sorsú eszterek kabátjaiból a puha karfára ragadt színes szövetbolyhok csendes ragaszkodása, mind, mint valami unalomig ismerős szerető karja ölelte körbe a lány ilyentájt lobbanó mohó vágyát. Százszor is megtette már, de száz-egyszerre is ugyan olyan kitartóan küzdött, hogy markában érezhesse a soproni gyökerektől repedező Joker-vigyort egy felsőbb köröknek szánt húsos bécsi mosolyra rántó filléres balzsamot.
A táskának látszó apróságokra specializálódott Bélpokol Wulkaprodersdorfnál feladta; Eszter száz-egyszerre is nyert és két hirtelen fékezés között gyakorlottan körbekente szőlőzsírral a semmi jónak az addig ellent nem állt, formás ajkait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése