Tovább a melyikis úton?!

Törött sétapálca bennem az ambíció.
Ráadásul böki az oldalam.
Legnagyobb sajnálatomra sajnálom magam.

Eszternek (részlet)

Eszter szép volt, fiatal és szőke.
Kereste az igazit, de még jobban azt a szőlőzsírt, amit a Müllerben sikerült múlt szerdán megcsípnie egy gigantikus leárazáson.
Táskája gonoszságtól fényes mélye nem adta ingyen a cserepes ajkaknak szánt jótékony megváltást; jó ideje forgattatta már a lánnyal a benne valókat. Szótár, koton, zsepi, kulcsok, néhány névjegy, amit soha nem fog felhívni, kézkrém, higikendő minták járták vég nélküli nászukat Eszterünk kecsesen kavaró vékony ujjacskái körül, miközben tökéletesen sminkelt álmos tekintete a Sopron-Westbahnhof ingázó túlzottan is ismerős részleteit kutatta valami vizuális koffein után. Az ülések közt megbúvó selyemfüles kartonpapír táskák ismeretlenül is ismerős titkai, az idegenek zenéit illendőn dobhártya-vékonyra reszelő fülesek eklektikus cincogása és a hasonló sorsú eszterek kabátjaiból a puha karfára ragadt színes szövetbolyhok csendes ragaszkodása, mind, mint valami unalomig ismerős szerető karja ölelte körbe a lány ilyentájt lobbanó mohó vágyát. Százszor is megtette már, de száz-egyszerre is ugyan olyan kitartóan küzdött, hogy markában érezhesse a soproni gyökerektől repedező Joker-vigyort egy felsőbb köröknek szánt húsos bécsi mosolyra rántó filléres balzsamot.
A táskának látszó apróságokra specializálódott Bélpokol Wulkaprodersdorfnál feladta; Eszter száz-egyszerre is nyert és két hirtelen fékezés között gyakorlottan körbekente szőlőzsírral a semmi jónak az addig ellent nem állt, formás ajkait.

Honnan lehet tudni, hogy célod felé egy akadály próbatétel vagy jel?


Mindkettő lehet. Te döntesz.
Ha próbatételnek éled, megmutatja gyengeségeid, melyeken felülemelkedve gazdagodsz.
Ha jelnek éled, a Sorsra hivatkozva végül elveted célod, s a kisebb ellenállás felé fordulsz.

Ps.:
A próbatétel után jövődben exponenciálisan csökken az akadályok száma.
A jel után exponenciálisan növekszik.  

A Szakács, a Rák és az Asszony


világban apró szösszenet.
te vagy a Szakács.
én a Rák.
én szeretlek.
te forró olajba mártogatsz.
magamat ölelve szisszenek.
kínban összesülő szemeim rátapadnak
az Asszonyra, kit velem jóllakatsz.

Feleslegeskedő

Meghalni egy szóért..
de felcsapott fejed alól
nyakad fehérje már
lesajnált pucéran dalol
sarokban a bárd
..jóllakott a Hóhér

Reggeli trialóg

Marci (15) - Anya, mit jelent lifteset álmodni?
Anya (38) - Nem tudom, az álmoskönyvben nincs még lift.
Dödő (9) - Talán liftszerelő leszel...

Szkeccselek



- AnyósMentők, tessék.
– Halló, az anyósom! Eltűnt!
– Juj, most meglepett. Neve?
– Dúlt Alajos..
– (Gyertek srácok, megint egy marha, figyu!) Khm, na, akkor kérem hívja az ApósMentőket, viszhall. (hihi)
– Neem, azt hittem.. mindegy.. Steinzinger Matild.
– Na ugye kérem, megvan az a név. Rendben. Különös ismertetőjegy.. a testén?
– Az egyik herém… Jaa, már értem! Honnan tudjam, még soha nem láttam a testét!
- Arcán? Nyakáán?
– Nincs. Azaz..
- (Te, ez lesz az a nyomorult!)
- ..szóval a halántékánál.. egy hbgly.
– Hoogy kérem?
– Egy hóbagoly. Ránőtt. De kicsi!! Alig látszik.
– Áhhhá. Uram, örömmel közlöm: megvan az anyósa.
- Hogyan?? Az lehetetlen! Egy vagyont fizettem azoknak, hogy kinyír..(jaj!)
– Pedig megvan. A folyóparton találtuk, zavart volt és (hihi) anyaszült meztelen.
- Mi? Lemeztelenítették?
– Nézze. Azt nem tudom, volt e nála előzőleg lemez, de hogy a gusztusosság határait feszengetőn pucér volt, az tény (VÖHAHA)
– Biztos ő az??
– Hát.. éppenséggel ellenőrizhetem. Milyen állatot is mondott? (Szerencsétlen csomag..)
– Hóbagoly!
– Aha.. Nem. Igaza van. Ennek egy szelindek van a halántékán.
– Valóban? Uh..
– Nem, maga vadbarom! Vicceltem! Egy cseszett nagy hóbagoly van rajta és folyamatosan egeret zabál, az anyósa meg közben a telefonkönyvet böngészi, hátha végre beugrik a saját neve..
 – Ohh.
– Megsúgom: már az r-nél jár..
– Nekem végem, mit tegyek?!
– Ez már az Ön baja. Taradadaadaam…
- Könyörgöm, segítsen! Magának van anyósa?
– Én ügyesebb voltam. (VÖHÖHAHA!)
– Mi lesz most velem?!
– Hát, maga legalább megpróbálta. A legtöbbnek nincs hozzá mersze. De lássa, kivel van dolga, kapcsolom magának.. ŐKET.
– ŐKET?
– Ja. Ajánlom, EZT már ne csessze el!
– Igen, igen.. köszönöm…halló!
– Halló, itt a VEJ VÉDELMI Osztály, Második Esély. Neve?
- Steinzinger Matild.
– Hölgyem, Ön sajnos nem jogosult beszélgetésre, köszönjük hívását.
– Neeeeeeeeeeeeeeee!...........

Készült a Az MR1-Kossuth Rádió „Szkeccsíró” pályázatára - 2010.04.

Szkeccselek




- Jó napot, leülhetek?
– Persze, parancsoljon.
– Ne vegye zokon, de szokott azon gondolkodni, hogy az emberek mikor Ön után szólnak, hogy "Vigyázzon, nyitva van a táskája!", talán nem azért teszik, mert jók, hanem mert roppant dühíti őket, hogy nekik maguknak nincs elég merszük kilopni a pénztárcáját?
– Aha, tehát Ön szokott ezen gondolkodni?
– Na ná! Mint ahogy azon is, hogy ha a serdülő nyelvhalnak van nyelve, akkor az anyanyelvhalnak vajon anyanyelve van?
– Ön szerint az van neki?
– Szerintem?? Maga viccel? Mikor más szalmaszálat rágcsálva boldogan méláz fel a nyár esti égboltra, én egyre csak fúródom a tekintetem, fúrom bele a végtelen fagyos kozmikus űrbe, és a görbülő tér misztériuma révén végül a saját hátamba bámulok! Érti?! Akkor látom ezt, amikor a hátam közepét! Maga szerint egy ilyen embernek van rá érkezése, hogy megtalálja az anyanyelvhalak nyelvére a precíz kifejezést?!
– Tehát nincs?
– Ez elképesztő! Maga normális?! Persze, hogy nincs!
– Értem kérem, de nem ülne vissza?
– Ahogy mondja! És én már azt sem értem mire vonatkoztatható, mikor azt mondják nekem: „ez olyan meleg, hogy kézzel vasal.” Kézzel vasal! Tessék, érintsen meg na, úgy, tapogasson át alaposan… Hát lázas vagyok én?! Vagy úgy festek, mint valami házimunkát fetisizáló szuperhős?! Hát mi történik ebben a világban? Egyáltalán, hol vagyok és milyen alak maga, hogy csak kérdezni tud?!
– Meglepné, ha azt mondanám: Ön kórházban van, súlyosan skizofrén, és én vagyok a pszichiátere?
– Áh… Üdvözlöm. Mondja, leülhetek?

Készült a Az MR1-Kossuth Rádió „Szkeccsíró” pályázatára - 2010.04.

Őszintén szólva

Tisztelt Cégvezető!


Sajnos képtelen vagyok szexuálisan kielégíteni a feleségem, ezért a munkámba menekülök.

Kérem, látogatásával tisztelje meg a weblapom, és külön köszönöm Önnek, ha esetleg barátainak is beajánlja azt.

http://ingyencirkusz.hu/


Üdvözlettel:

Félhat Attila
Cirkuszigazgató

Sikíts - megmondom ki vagy!

Nemrég megdöbbentő felfedezést tett egy orosz származású Amerikában élő orvos-professzor.

A foniátria (hangképzés) területén rendszeresen publikáló tudós, egy világszerte népszerű közösségi oldalon indult ötletverseny kommentjeiben böngészve figyelt fel, a 16 éves angol diáklány, Emma ötletére. Az olvasottak először gondolkodásra, aztán cselekvésre késztették a professzort.

Íme a lány weblapon olvasható ötlete:
„A futball- mérkőzésekről ismert, sűrített levegős „hangpalack” nyomán meg kell alkotni, egy amolyan „önvédelmi hangpalackot” NŐK számára! A palackot megnyomva nem a meccseken megszokott bőgő hanggal hívja fel a bajba jutott hölgyre a figyelmet, hanem emberi segély-sikolyt, egy hosszú „HEEELP” szót süvölt, erős, kétségbeesett női hangon!! A neve „HELPack” lehetne. Ütés-, por-, vízálló, könnyen és egyszerűen csuklóra erősíthető, kiskamaszok is használhatják. Ha baj van, elég megnyomni a tenyérbe simuló gombot, és máris felharsan az éles, jól hallható segítséget kérő sikoly!”

A tudós a site belső levelezési rendszerén keresztül azonnal felvette a kapcsolatot Emmával. Hamar kiderült: a beküldött ötlet mozgatórugója nem más, mint, hogy a lány KÉPTELEN SIKOLTANI!

Történt, hogy Emmát néhány hónapja, a kora esti órákban megtámadta két férfi. A támadás csupán néhány méterre egy forgalmas utcától s az otthonától történt, de mivel nem tudott sikoltani, sajnos nem érkezett segítség. Kevésen múlt, hogy nem erőszakolták meg. Kreativitásának és leleményességének köszönhetően megmenekült, de azóta is biztos benne: Ha kézközelben lett volna egy „HELPack”, sikerült volna segítséget kérnie!

A professzort annyira elgondolkodtatta az eset, hogy végül elindított egy felmérést a 25 és 50 év közötti amerikai hölgyek körében.

A tesztlap első kérdése igen meglepte a hölgyeket: „TUD ÖN SIKÍTANI?” A professzor célja: az volt, hogy kiderítse: van-e kimutatható összefüggés az emberei önállóság, találékonyság, kreativitás és a sikoltásra való képesség között???

KAPASZKODJANAK MEG HÖLGYEIM ÉS URAIM!

A több mint 130 kérdéses tesztben megkérdezett 1470 hölgy válaszából végül egyértelműen kiderült: IGEN!

Azok a hölgyek, akik nem tudnak sikoltani 15%-al önállóbbak, 18%-al kreatívabbak és 21%-al gyorsabb a reakcióidejük a sikoltani képes hölgy társaiknál.

Ez már valami! De koránt sem minden!

Ugyanis a sikoltani képtelen hölgyek között 19%-al több az egyedülálló, 22%-al több a gyermektelen, 25%-al több a dohányos, és 25%-al több a biszexuális illetve leszbikus.

Elgondolkodtató…És a hab a tortán?

A „csendesebb” hölgyek körében 12%-al több hölgynek van 41-es, vagy annál nagyobb cipőmérete, és 28%-al többen szenvedtek egy éven belül autóbalesetet.
Viszont átlagosan 26%-al többet keresnek mint a sikoltozó nőtársaik!!

Nos. A konzekvenciákat vonja le mindenki maga. De ha te e egy önálló, gyors felfogású, nagylábú, dohányos, gyermektelen, jól kereső leszbikus szingliként olvasod ezt, akkor szinte biztos, hogy NEM TUDSZ SIKÍTANI!

Neked is van véleményed, vagy ötleted? Írd meg nekünk!

Photobucket

ezegyigazihoaxvolt.com
A NÉPSZERŰSÉGÉRT MINDENT!

Mosogatószer reklám


(Egy kameraállásból, snitt nélkül, folyamatosan nyílik a kép)


Nyitó: Napsütéses környezetben, egy éves forma kiskölyök felső teste.

Ablak előtt ül a vízben, nagy hab, önfeledten játszik, szurkálja a buborékokat, vizes csuklóval dörzsöli a szemét, nagyokat kacag.


Ahogy nyílik lassan a kép, láthatjuk, hogy a konyhában egy rozsdamentes mosogatóban ül, ami körül össze vissza tányérok, konyharuha, mosatlan edények, bögrék.


A mosogató elé tolva srégen lent tuti kis babahordozó, mindennel felszerelve, benne egy nagy mosatlan fazék, gondosan az ülésbe csatolva. Mellette maci, nyuszi, babatáska.


(A film alatt végig beszűrődő hangok; nő: 2 perc és kész vagyok drágám!!… nem láttad a gyerek cumisüvegét?… - sietős körömcipő kopogás erősödve, gyengülve érzékelteti, hogy az anya őrülten szaladgálhat valahol a háttérben.

– Férfi: megyek, beindítom az autót!…

– Nő: rendben, egy perc!!…

Ajtócsapódás…kamera mögött erősödő körömcipő kopogás…közvetlen a kamera mögött hirtelen megáll. Csend.

Ekkor leesik egy tányér, amit a baba kaján mosollyal a képén tolt le a pultról...még épp elérte.

A csörömpölésre besötétedik a kép.


Hang: Ragasztani nem tud.

Kép mosogató szép női kezet mutat a habokban, simogatja a tányért egy szivaccsal, stb. Klasszikus német design reklámképek.

Hang: De a zsíros szennyeződésekkel úgy bánik el, hogy közben kíméletes a bőrhöz...blabla……..

Záró kép: habos orral gőgicsélő babafej.


(pfuj, ez annyira „reklám”, borzalmas még elképzelni is)


Én így reklámoznék...

egy kismama-fehérneműket gyártó cég helyében az ajándék pólókon

Elöl:
Azért nagyok a melleim..

Hátul:
..mert szoptatok!

(alatta diszkrét céglogó)

Kerti lámpa és zuhanykabin

Szubjektív kritika a „dr.Szabó Ödön vezető fogorvos vagyok a FOGGATE fogkrémet ajánlom, mely megóvja a fogzománcot” típusú reklámokra.


Kerti lámpa és zuhanykabin

(éjszakai reklámdráma 1 felvonásban)


(Teltház. Gong. Köhécselés. A függöny szétnyílik. Sötét színpad, stilizált hálószoba, a franciaágyban két ember sziluettje. A nézőtéren halk köhécselés, papírzacskó zizegés, suttogás. A franciaágy felöl hirtelen mocorgás.. egyre egyértelműbb: valaki álmatlanul forgolódik benne.)


(Nő – felkapcsolja az éjjelilámpát, élesen felcsattan) Jesszusom, Géza, fejezd már be a fészkelődést, így képtelen vagyok elaludni!!

(Férfi – felül az ágyban, fáradtan az arcát masszírozza) Nem hiszem el… Hihetetlen…

(Nő) Tedd magad túl rajta, az Isten szerelmére! (a Nő is felül) Mindenki jól járt, nem értelek, komolyan!.. Sírba viszel az állandó moralizálásoddal!!.. Unalmas.. (Bosszúsan visszadobja magát az ágyra, háttal a férfinek, szemben a közönséggel, nyitott szemmel fekszik.)

(Férfi) Szégyen… ma este az egész világ arcába hazudtam.. egy erkölcsi hulla vagyok.. oda a karrierem.. a kollégák megbecsülése.. Hogy juthattam idáig??..

(Nő – dühösen, teátrálisan újra felül) Hát rendben Géza, beszélgessünk… mert aludni már nem fogunk, azt látom.

(Férfi – szenvedélyesen kitörve) Hát nem érted Vilma?? Majmot csináltam magamból! Ma este, fő műsoridőben az egész ország azt nézte, ahogy egy fogkrémet reklámozok!! FOGGATE!!.. Milyen egy idióta név!.. Még, hogy 43 féle szájprobléma kezelésére megoldás.. hogy kiválóan fehérít.. hogy ÉN, hogy CSAK EZT!.. hogy AJÁNLOM!!.. Hahh!.. kész röhej… hiszen csak egy szimpla fogkrém!!.. Elolvastam, ugyan olyan összetevői vannak, mint bármelyik mezei fogkrémnek!!.. Annyi a különbség, hogy van a csomagolásán két csillogó csík és egy hologram.. Ráadásul, hogy tegnap rávettél vegyek egyet, kiderült: egy vagyonba kerül.. és az íze is pocsék. Istenem…

(Nő) Örülhetnél, hogy Lajos végre gondolt rád.. nagyon jól fizetett.. és inkább hálásnak kéne lenned a nagybátyádnak, amiért minket is közel engedett a húsosfazékhoz! Öt éve rendez reklámfilmeket, de ez volt az első alkalom, hogy megkeresett.. (Gúnyosan felkiált) Haha!.. A híres Szabó Lajos!.. Eh.. De végre kifizetjük a hitel utolsó részleteit, és megvehetjük azt az elektromos kerti lámpa rendszert is, amit már tavaly óta bámulok a teleshopban... és azt a zuhanykabint, amit a Vicáéknál..

(Férfi - közbevág) Nem érdekel a kerti lámpa, és nem érdekel a zuhanykabin!! Csőd az életem, a barátaim rajtam röhögnek!! Szemüveget adtak rám, púdert kentek a fejemre, KIPIROSÍTOTTAK!! (A nézőtéren halk nevetgélés) Nem érzed milyen megalázó ez, Vilma??! Mosolyognom kellett, miközben azt mondom: ÉN EZT AJÁNLOM!.. Vilma, nekem MŰFOGSOROM VAN!! (erősödő nevetés) Nem azért fehér, mert FOGGATE-el mosom, hanem mert MŰFOGSOR, az istenért!!… (néhány harsányabb kacaj)

(Nő) És?? Ki tudja ezt rajtad kívül Géza?? Kit érdekel??! Nekünk jó, duzzad a bankszámlánk, Lajos elégedett és megígérte, hogy legközelebb én is szerepelhetek egy filmjében, a megrendelő örül, mert a sok fajankó már reggel kettesével veszi majd ezt a csillogó papírba csomagolt méregdrága vackot!! MINDENKI ÖRÜL, vedd már észre! Téged is csak azért festettek, azért sminkeltek, adták rád azt a szörnyű szemüveget, hogy megváltoztassák a külsőd! SENKI nem ismer fel, Géza, SENKI! Még a hangod is másé abban a rohadt reklámfilmben! NYUGODJ MÁR MEG!!! (a nő tiszta ideg)

(Férfi) Megnyugodni.. persze... De Vilma ÉN MÉG CSAK NEM IS VAGYOK FOGORVOS!!! Kémia tanár vagyok, egy egyszerű középiskolai tanár!! És most milliók azért fizetik meg az extraprofitot a FOGGATE gyártójának, mert én azt mondtam, hogy ez a fogkrém jobb, mint a többi!! Pénzért hazudtam, megtagadtam az elveimet… MIÉRT??! Hogyan süllyedhettem idáig??… (kétségbeesetten a tenyerébe temeti az arcát)

(Nő – látványosan taktikát vált, nyugtatgat)..Géza.. kérlek.. Te jó ember vagy.. és ha nem teszed meg, hát megteszi más, tudod! Egy kertész, vagy egy hentes, nem ez számít!.. Nincs semmi baj drágám, nyugodj meg, gyere, aludjunk…

(Férfi) ..igazad van.. eszköz voltam, de legalább én is kiszakítottam egy részt az egészből.. (fenyegetve rázza maga előtt a mutató ujját) De a jövőben tehet nekem a Lajos egy szívességet!!…Tehet bizony!…

(Nő) Jól van kedves, gyere.. (megigazgatja a férfi párnáját)..aludjunk..

(Férfi – magában mormogva) FOGGATE…hogy az isten verje meg…

(hosszas fészkelődés, helyezkedés.. aztán csend. A férfi halkan hortyogni kezd.)

(Nő – hirtelen felülve) Te Géza!… Ha kifizetjük a hitelt, megvesszük a kerti lámpát, kiválasztjuk a zuhanykabint és még marad… megcsináltathatom belőle a fogaimat? Tudod, olyanra mint a nőnek a reklámodban!

(Férfi – lassan felül, és még lassabban ránéz a nőre.. félre billenti a fejét és csak nézi.. csak nézi..)

(Nő) Géza?…Géza?!

(A függöny lassan elkezd összezáródni. A Férfi amúgy ültében, lassan a Nő torka felé emeli a kezeit)

(Nő) Géza………Géza!?!………..gézaaaahhh…..

(A függöny teljesen összezár. Néma csend)

(tapsvihar)


Ez a szöveg slágergyanús? Döntsd el Te!

Indítsd el a videót, és énekeld rá a dalszöveget!

Eredetileg egy 10 fős gerillamarketing csapat (Emberkert) bemutatkozó anyagához készült a szöveg. Videóklip nem készült végül belőle, de azért így is játékos és szórakoztató.

TIPP: Ha épp marketinges csapatban utazol, kicsit szabd magadra, és máris megvan a multiknak küldhető bemutatkozód!





AZ EMBERKERT BEMUTATJA:


10 EMBER


Nem lesz semmi dolga, bízza ránk és meg van oldva, Legyen óriás vagy apró kis kampány..

A marketing a termék lelke, tudja jól, Ha akcióba lép ez a Kert!
Ön hátradőlhet, hiszen nálunk nem lesz semmi gikszer, termék előlünk még el nem iszkolt.

Itt nincs veszély, mi nem henyélünk, rendhagyó, ha akcióba lép ez a Kert!

Az arculat ha jó az nálunk nagyon kevés, az Emberkertben ez a varázs!

Mi lendületet adhatunk, mi mindent Önre szabhatunk, robbantsa hát velünk a bankot!!

Ha szépen összeraktuk kis csomagban át is adjuk Ön is azt mondja – „Pompás kis reklám!”

S ha új projecthez újra kell a lendület hát akcióba lép ez a Kert!

Óh a szám nem jártatom ám, hisz amíg van elég a piacon, a problémákat díjazom én
Ez több mint passzió, megoldani jó..

Egy meredek helyzet! Úgy szeretem!
Kora reggel én már képes vagyok felkelni ezért, elrendezem, legyen akármilyen reménytelen is rá az esély!

Meglepők a készleteink, nálunk semmi séma nincs!
Pár begyakorlott mozdulat és szabvány helyett íme nincs itt már csak egy rendhagyó sztorika!
Jöhet a fifka, máris köztudatba épül az álma, az ötlet bomba biztos és innen, ki eddig még csak nevetett a nevén,

az mosolyogni Önön többé nem fog.

Hé-hé-hé fő a szervezés, ötlet és tervezés!

Helyes időegyeztetés nem okozhat gondot, színre ilyenkor a rugalom lép, még szép, ez a lényeg,

fegyelem, türelem, sztereón, mind-mind valamire jó,

ha az agyad pang, itt van adatbank, nyomd csak a gombot!


Má-má-más kellék kell itt még, kis érzékenység!

Az empátia nem mond csődöt soha, ha a reklám cégét elakasztja
Nyugodtan elmondhatja hogy mi a gondja, s egy-két:
Kész! A zsákból eltűnt a macska, mondom, semmi gond itt! Ha vonzza Önt az új lehetőség, hívás a vég!

Itt a szakma tudja már, hogy jobbat nem talál, a rendelését szépen megköszönjük,
ám a társulatról annyit tudni kell: szabadnapon nincs a Kert!
Mert nem állunk le még a sikert készre ki nem öntjük, itt kerti törpe nincs, tíz fejből álló kincs
és nem rossz, annyi szent és annyit is jelent, hogy nem henyél a Kert!
A munka sosem untat amíg él valahol, egy ember, kinek reklám okoz gondot!

Ördögtől szentekig, van hely a keretünkben, tízen a színen látjuk, hogy mivel áll be a rend!
Itt megáll az ész, olyan merész, tízesbe szép! Uh!

Luxus, bóvli elkapunk, és megagyalunk,

Százból száztíz százalékot adunk
Mindig hatost dobunk, ez nem vicc.

Tíz ember, tíz ember, tíz ember,
Mert tíz kell, pont így Kert!

Tíz ember, tíz ember, tíz ember,

Tíz ésszel, érzéssel!

Meghallgatunk és fellelünk, mindenből ötletet gyártva találkozunk,

Hibátlan komplett terveket, kampányt a semmiből mi kovácsolunk!
Tíz ember, tíz ember, tíz ember,
Csak egyetlen szót még:

Mitőlünk átlagosnak ne várjon el semmit
Egyedi arculathoz itt a Kert, ha sokat akar
Amit itt látott, minden igaz, erről ennyit,
Szíves megrendelését várva vagyunk legkiválóbb tisztelettel!

Ha bármi útba áll már minket megtalált,
Nem lesz teher, mert tudja, hogy mit jelent a Kert,
(a gondnak)
THE END


még fiók fióka (könyv az asztal fészkében)


I.


„Hallom, ahogy csontjaimtól recsegve elválik csontja, tébolyult hörgése közben nyelve torkom csiklandozza… Körmöm alá szorult körme görcsösen rándul előre!… ..közös izmaink feszülnek egymásnak ellenszegülnek… Szökni próbál. Megveszve kutat kiutat belőlem.”


Mind eddig nem fogalmazódott meg bennem a kívánalom, hogy leírjam, összegezzem, amolyan beismerő vallomás félét tegyek az utóbbi néhány év alatt teljesen eltorzult személyiségem okán. Nem éreztem szükségét könnyíteni a lelkemen, mivel úgy éreztem, teljesen tudatában voltam másságomnak. Abszurdnak tűnhet, de józanabb énem gyámsága alá vonva betegségem, valahogy mindig kezelni tudtam azt. Persze nálam is, mint minden, a maga gyarlóságában önmagával küzdő embernél, akadtak nehéz periódusok, de egész a közelmúltig bátran ki mertem jelenteni; boldog, kiegyensúlyozott, és erre nagyon büszke elmebeteg vagyok.


Orvoshoz, szakemberhez sohasem fordultam zavarommal mivel sem munkámban sem az emberi kapcsolataimban nem hátráltatott. Első, de akár második ránézésre is olyan átlagos életet élő, akár jóképűnek is mondható harmincas férfi benyomását kelltettem, aki szereti magát és az életét. Én tudtam, hogy beteg vagyok, de a helyett, hogy szabadultam volna tőle, még élveztem is. Megkülönböztetett, kivételes érzéssel töltött el, hogy rögeszméim, paranoiáim, kegyelmet nem ismerő komplexusaim dögszagát egyedi humorral fűszerezett nyitottságommal dezodorálva rendre a társaság középpontjába kerültem. Romlottságom egyáltalán nem zavart, néha megrészegülve bátorságomtól, veszélyesen túlvállalva játszogattam kisded játékaim, pompásan elszórakoztatva ezzel mind magam, mind a környezetemet. Sosem bántottam volna őket.

A szimbiózis köztem és betegségem között pontosan két hete megszűnt. Az egyensúly megborult, a betegség győzött, s én behódoltam. Átvette felettem a hatalmat az eddig csendben és titokban munkálkodó pokoli akarat, testet öltött bennem bőröm hámrétege és az irha között. Jéghideg, alig érzékelhető borzongás kísérte végig fájdalmas belém születését...most is itt van, ebben a pillanatban…követve ujjaim s kézfejem minden mozdulatát, ahogy e sorokat írom. Gonosz szellem, satnya démonom. Nem hittem, mégis legyőzött. Mást most már nem is tehetek, mint okolhatom magam önteltségemért, hogy teret s időt engedve kifejlődéséhez végül körbezárhatott, magába csomagolhatta egészséges lelkem utolsó morzsáit is… s hogy vértelen szárnyaival lesöpörhette személyiségem megkopott asztaláról az ép elmém, számára csak szemét maradékait.

Zokoghatnék elbukott gyámságom hantjára borulva, de értelme nem lenne, nincs aki sajnáljon, és szenvedésem is csak magamnak köszönhetem. Fattyam legyőzött, kitépte kezemből a szablyát, és a harc bevégeztetett. Nincs erőm tovább küzdeni, s már értelme sincs. Ültömben rothadva, tehetetlen tűröm, hogy elemésszen, s mindannyiszor, mikor fülemre tapasztott kezeim aláhullnak a felismerés súlyától, apró halott mosoly mozdul zombiként grimaszba az arcomon: nincs, mi elfedje ezt a hangot, mert bensőmből hallom a förtelmes csámcsogást.

Ülök a jellegtelen széken, a durván ácsolt, kezeletlen faasztal előtt, és egyre csak nézem a sokat látott téglaépület emeleti bérlakásának gondosan bezárt bejárati ajtaját. Nézem a keskeny tejüveges kitekintő ablak bal alsó szeglete és a kilincs között egyre burjánzó pókhálót; mintha csak közönyömet modellezné. Nézem, s közben némán, undorral tunkolom az irigységet, mit a testem hihetetlen konok kitartása présel ki belőlem: még érzek! Érzem az éhséget, a szomjúságot, érzem a mellkasomból párolgó testszag bűzét, a leeresztett redőnyökön átbújva a hátamba kapaszkodó apró napfénypöttyök forróságát… mégsem engedhetem el a tollat… az órák napokká híztak miközben a tollhegy görcstől feszített tétlen várakozással szorult a papír bal felső sarkára. Ez eddig képtelen voltam megtörni testem és szellemem bénaságát. Bensőmben folyamatosan vetítettem az utóbbi hónapokból, évekből véletlenszerűen kiragadott eseményeket… Mindent le akartam írni, annyira koncentráltam, hogy a veríték lassan, kiszámítható rendszerességgel kezdett csöpögni homlokomról az olcsó papírlapra. Gyónni akartam, megérteni magam, hogy végre megérthessenek mások is.. Előlépni a fénybe, feloldozást akartam! És talán a megbocsátást magamtól… de csak görnyedtem szánalmasan az akarástól s az üres beleim renyheségét kihasználva lajtorját rántó s agyamig kapaszkodó csikaró fájdalomtól…

Nem tudom, többször el is elalhattam, még végül most megpattant valami a tarkómban. Tisztán éreztem, ahogy friss vér áramlik a fejembe, mintha lazítottak volna a szoros nyakkendőn.. a Démon megkegyelmezett. Talán elaludt. Talán meghalt. Talán csak azért engedett, hogy visszatérve még szorosabban fogjon majd. Nem tudom, nem érdekel, azonnal elkezdtem körmölni a lapokra, és amíg írni enged, nem is tehetem, hogy eleresztem a tollat! E sorok küldetéssel jönnek, kikívánkoznak belőlem, mert mondani valóm, tanácsom, üzenetem van saját magamnak. A belőlem maradt és magam által irányított gondolatokat, ahogy a testemet is, befogja a bestia, leárnyékolja és elnémítja. De e sorok végére érve TUDOM; megfejtem a titkát! Rátalálok arra, amivel véget vethetek az élősködésének! Ha eljutok a végéig. Ha meg nem sikerül befejeznem a történetem? Engem az akkor már nem fog érdekelni.

(Ha szívesen tovább olvasnád, szavazz jobbra lent, az oldalsávban)

Halál ellen legjobb szülni


„Szakítottam azzal a szeméttel!” - robbant rám egy csendes szerda délután Judit. Barátnőm akkora elánnal viharzott be, hogy gyanítom, ha a csengetésre nem nyitok ajtót, akkor is bejön. Átsöpört az előszobán, és amúgy cipőben, kabátban, belevetette magát az íróasztalom mögötti fotelbe.

– Szia. – csuktam be mögötte az ajtót. - Foglalj helyet. Kérsz egy kávét?
– Nem is hiszem el! Hogy mondhat ez nekem ilyet? „Sajnálom, ez nem fog menni, tudod, túl sűűrűű vagy..” – utánozta eltúlozva, a frissen ejtett „szemét” hanglejtését. – Mi az, hogy túl sűrű?? Hát mi vagyok én? Egy francos leves?! Amúgy kérek, kösz.
– Szerintem, ne vedd magadra. Valószínű, hogy csak neki voltál az. Na jó, nem vagy egyszerű, ez tény. De nem is értelek, miért vagy úgy oda, hiszen amúgy is megcsalt…
- Mi?! Megcsalt?! Honnan tudod? Miért nem szóltál?? Kivel csalt meg?! – ugrott felém a fotelbitorló. Majdnem elejtettem a daráltkávés dobozt.
- Jesszus, nyugodj már le Judit! De hát te mondtad, nem? Azzal a hostess lánnyal, Almádiban, ahol nemrég nyaraltatok.
- Hjaj, Kriszta, az a Jani volt! Ez meg a JÓZSI! Tudod, az a bárpultos.
- Tényleg, telefonban említettél valamit. Az volt, az Almádiban összeszedett srác, ugye? – kérdeztem, és közben sokat sejtetőn kikocogtattam a zaccot a szűrőből.
- Na igen… De akkor még nem volt köztünk semmi! Jó, megadta az e-mail címét, de csak miután szakítottam Janival, utána kerestem meg. Teljesen leizzadtam, nézd, rám hoztad a frászt. Már azt hittem, ez is megcsalt.

- Juditka, – mondtam boldogult Marika tanárnénim hangszínével - szerintem lassítanod kéne. Már teljesen meg vagy bolondulva. A homlokodon ugyan még nem villog neon betűkkel, hogy „Pasit akarok!”, de szerintem a jövő héten már az is kint lesz, ha így folytatod. És mivel pasid nincs, majd szerelhetem én, ha kiég egy betűje, mint a hűtődben a kislámpát.
- Nagy dolog, ott voltál és kicserélted, nekem is ment volna. Áh, könnyű neked. – Kicsit arrébb tolta a laptopom, hogy helyet találjon az asztalon a lábfejeinek. - Nézd meg magad! – mutatott körbe, mintha még nem láttam volna a nappalim. - Lakás, pasi, gyerekek, nem is értem, miért nincs kutyád? Olyan vagy, mint akit egy francos prospektusból ollóztak ki. Nekem meg örülök, ha olyannal jön össze a menet, aki előtte már bemutatkozott. Miért van ez? Szép vagyok, kedves, okos, művelt, jó a lábam, tudok főzni, és a karomat adnám, hogy valaki igazán szeressen…
- Magadat kéne először szeretned. Az a te bajod. Emlékezz rá, a múlt héten két és fél órán át beszélgettünk, azt mondtad, igazam van és, hogy változtatsz a gondolkodásmódodon, és teljes gőzzel nekilátsz végre szeretni magad.
- Meg is tettem. Kirúgtam Janit.
- Persze. De miután elmentem, te maradtál, beboroztál, és ha nincs az a taxis aki felrángasson a lépcsőkön az emeletre, szerintem ott alszol el a saját kapud előtt.
Barátnőm figyelmét, hirtelen nagyon lekötötte az egyik kabátgombja.
- Igen, nagyon kedves volt tőle – mondta álmodozva. Aztán lekapta lábait az asztalról, és megrázta magát. – De hagyjuk. Nem érdekes. Amúgy tényleg, nem zavarok? Min dolgozol? – bökött a monitor felé.
- Köszönöm az érdeklődést, ha akkor teszed fel, mikor jössz, biztosan mást mondok, de a válaszom most, hogy már bent vagy, nem. Nem zavarsz, és igen. Ha érdekel, olvass csak bele. – Te, céda. Tettem hozzá magamban, és asztalra a tálcát.

- Lássuk csak. "Halál ellen legjobb szülni.” Uh, a címe nagyon üt! „Talán nem túlzás azt állítani: a nemzet egész bölcsessége megtalálható szólásaiban.” – Kezdte olvasni lassan, tagoltan, készülő cikkem elejét a cemende. – „Kelet-Afrikában, Afrika „szarván” található egy, a hazánknál csaknem hétszer nagyobb ország, Szomália. Nevének jelentése sötét, fekete, mely a helyi lakosság bőrszínére utal. A régiókkal megosztott ország története viharos, nemzetségeire máig jellemző a súlyos széthúzás és bizalmatlanság. A hazánkhoz képest hatalmas területet alig 8 millió szomáliai lakja, kiknek himnusza a „Soomaaliyeey toosoo”, nevezetes terménye a tömjén, és a mirha. De amit e helyütt a földrajzi, és politikai státuszán túl még érdemes tudni Szomáliáról, hogy népi bölcsességei európai szemmel is figyelemre méltóak.” Kriszta, te most komolyan Szomáliai közmondásokról írsz?
- Igen. Alapból rajongok az olyan puritán, lényegre tapintó igazságokért, mint a „ki mint vet, úgy arat” vagy a „lassan járj, tovább érsz”. A szerény fogalmazás mögött rejlő örök igazságok, generációk százainak tapasztalatát osztja meg velünk. E bölcsességek, az állandó közszájon forgásuk miatt elcsépeltnek tűnhetnek, csak úgy, mint egy boldog kapcsolatban a „szeretlek”. Mégis, ezek az élettapasztalatra támaszkodó rövid okosságok ugyanúgy, ahogy a „szeretlek”, igazi túlélők, nem lehet őket eleget mondani, hiszen a lehető legegyszerűbben foglalják össze az adott népcsoportra jellemző problémákat, és azok megoldásait. Süteményt?
- Uh, ezt most fogalmaztad meg? Én öt év alatt sem tudtam ilyet írni, az egyetemen.
- Ezért vagyok én író, te pedig kerttervező. A növényeknek vajmi keveset ront a hangulatán, a bárdolatlan stílusod, és a néha szívet tépő nyökögésed.
- Még jó, hogy a kávéd finom. Különben most itt hagynálak.
- Még jó, hogy hazudós vagy. A kávém meg pocsék. Most vettem ilyet először, és utoljára.

Úgy pukkadt fel belőlünk a nevetés, hogy féltem, nem is bírjuk abbahagyni,de két perccel később, félelmem már alaptalannak bizonyult.
- De komolyan, te miért nem írsz soha rendes cikkeket, például lelki válságban élő nőkről? Mondjuk minglikről.
- Amiért muglikról, meg orkokról sem. Nem foglalkozom mesebeli lények szerelmi életével, és nem nézek japán rajzfilmsorozatokat. Idegesít benne a stroboszkóp, meg a mingli-babák nagy szeme.
- Azok mangák, látod, erről beszélek! Mintha megállt volna körülötted az idő. Fogadjunk, egy épkézláb írást sem tudnál kiköhögni magadból a szinglikhez szólva. Fogalmad sincs, mire van szükségünk. Csinálok egy teát magamnak…
- Nekem is, légyszi. Jobb oldalt, az elszívó mellett. – tettem hozzá, félve, hogy Juditom lebontja az egész felső polcrendszert, teafüvet keresve. – Mért baj az, hogy az írásaimban a klasszikus irodalom, az ismeretterjesztés, az emberi elme színesítése a fontos? És ha már a szinglikről, meg a minglikről van szó, akikről egyébként tudom, hogy kik. Nem értelek, miért érzed magad erősebbnek attól, hogy beskatulyáznak? Boldogabbá tesz a tudat, hogy egész marketingbirodalmakat húznak fel a pénzből, amit belőled húznak le? Ha igazi szingli vagy, vedd ezt az újságot, hord azt a cipőt, nézz ilyen filmeket, olvass olyan könyveket… Még ha eleinte lett is volna esélyed kitörni a mára piedesztára emelt magányos nő sztereotípiájából, egyszer csak azon kapod magad, mindent megteszel, hogy konzerváld az állapotodat. És ha megint elhagy egy kéthetes barátod? Sebaj, betömsz otthon egy csokitortát, és vigasztalódsz a tudattal, hogy igen, nekünk szingliknek ez jár, ennyi jutott, itt áll, ebben az újságban, meg így volt ez abban a filmben is. Tudatosan hajtod magad az önsajnálatba, minden bőgőrohamod után úgy érzed, erősebb lettél, és a túlélés újabb okot ad a büszkeségre, hogy igen, „erős vár a mi szingliségünk”, a férfiak mocskok, jobb is nekünk így. Egyedül. Egy öntudatos, büszke szinglinél nincs rosszabb.
- Én nem akarom magam sehova felemelni, te vagy a megmondhatója, mindent megteszek, MINDENT, hogy végre megtaláljam a hozzám illő férfit!
- Persze. Mindent meghallasz, megnézel és elolvasol, amiben ott a varázsszó, amiben rólad, a szingliről beszélnek. Nézz magadra. Olyan magas sarkú cipőt hordasz, hogy tériszonyom lenne benne. Kéthetente fodrászhoz jársz, nyár van, és te mégis szolizol, keresztnévről ismered az összes környékbeli pizzafutárt, és elbőgöd magad minden pelenkareklámon. Mikor dicsérte meg utoljára férfi az eszedet? Őszintén… Ha igazán véget szeretnél vetni ennek, csak két dolgot kell tenned. Szólj, ha felnőttél a feladathoz, ha valóban változtatni akarsz az életeden, szívesen elárulom.

2 és fél órával, 9 vérkomoly „Rendben, ezentúl csak így lesz! Ígérem megváltozom!”, és 3 teával később Judit elment, én pedig azon kaptam magam, hogy a cikkhez szánt afrikai bölcsességekből budapesti barátnőmnek transzformálok könnyen emészthető, örök érvényű szingli-igazságokat.

Minden ígéret adósság.
„Ígéreteidben kevesebbet mondj, mint amennyit meg fogsz tenni. Így majd mindig nagyobb örömet okozol a vártnál.”

Kinek fejszéje van, fát is talál.
„Csípd ki magad rendesen, és nem mész haza egyedül.”

Amit mindenki ismer, arra senki se kíváncsi.
„Kisebb dekoltázzsal, komolyabb „kérőt” foghatsz.”

Sűrű bozót elefántot is elrejt.
„Ha csak 5 perced van indulásig, elő a parfümmel!”

Még napsütésben keress tűzifát.
„Hogy elkerüld a csalódást, józanul válassz.”

Két adag forró víz nem hűti le egymást.
„De ne olyat, mint te. Olyat, aki illik hozzád.”

Ismerd ki a fát, mielőtt neki támaszkodsz.
„Ne ítélj elsőre, beszélgess vele.”

Ha házat veszel, megveszed a szomszédokat is.
„Ha döntöttél, fogadd el a családját is olyannak, amilyen, miattad tuti nem fognak megváltozni.”

Minden datolyában van egy mag.
„De bárki legyen, ne feledd: Ő is egy férfi.”

Aki három napja nem evett, azt semmi sem tartja vissza.
„Ne becsüld túl a vonzerőd, vagy alá a vágyait. „

Bár egy sorból valók, még az ujjak sem egyformák.
„Ha csalódtál, startolj rá a tesóra is. Ki tudja?”

Elfutsz egy gödörtől és beesel a kútba.
„Már unod. Hív. Nem veszed fel.
Másnap összefutsz vele személyesen.”

Levágott báránynak nem fáj a nyúzás.
„Már amúgy is kellemetlen a helyzet. Mondj el neki mindent.”

Ha figyelmeztetni akarod a borjút, szeme előtt taglózd le az ökröt.
„Persze legyen ott mostani barátod is.”

Ostoba beszédre hallgatás a felelet.
„De ne bízd el magad, ha mindketten szótlanok.”

Hajrá Judit, mindent bele, te édes álmodozó legjobb barátnőm! Talán a következő sikerül, hiszen mint minden szomáliai asszony, úgy te is tudod már:

Halál ellen legjobb szülni.


("De nem mindegy, hogy kinek..")

Én tiszta szívből drukkolok neked!

Már az édesanyám méhiben álmodoztam..

két kis szőke copfról, anyukám fahéj illatú „jóéjt” puszijairól, apukám hatalmas kezeiről, ahogy leemelnek a hintáról, a fehér bőrszandálkámba szoruló Duna-parti kavicsokról, a táblakréta lúdbőrös énekéről, Létrási Marciról, ahogy megfogja a fenekem, a ballagási csokor alatt zsibbadó bal karomról, a gyűrve szunnyadó véres lepedőről, az első ehető rántott húsomról, a nevemre érkező fűtésszámlák szederszín rendezőmappájáról, és egy gyerekről, aki a méhemben álmodozik aztán nyeltem még egy korty magzatvizet, és kinyomtam magam.

Rájöttem, hogy kerek az arcom, ezért levágattam a copfjaim. Anyukám mindig korábban aludt el mint én, apukám talán épp ezért lépett meg, így egyedül hajtottam magam a hintán, fel, le. Ahogy a szellő hintáztatja az ágat. A Duna-partból Kinizsi park lett. A táblakrétát megettem. Létrási Marci sosem lapogatott, annál inkább a Papp Feri. A ballagáson nem csak a karom zsibbadt, de a fejem is a vbk-tól, hát véres csak az avar lett. Rántott hús ügyben, még ma is rezeg a léc. A fűtésszámlák kihízták a fiókom is, nemhogy a mappát, és a gyerekem a vállam felett épp azt kérdezni: „Anyu, mi ez a sok baromság, amit írsz?”

Öregdiák vagyok – az élet iskolájában. És most már kurvára érdekelne a tanári kar.

Iradék


LEÁNY


……Kedd

"…s lőn vala e könyvben sok vidámság és sok komolyság, s lészen benne ez általam ismert világ folyása…"

Segedelmedre - tsinos betűidet, mint magam, imígyen beróva - számítok, mindazon által. Értelmes ötleteim egy újabb gyöngyszeme ezen írka. Reményeimben fontosnak tartatik vala Számodra.

…Esmeleg éjtszaka borul elmémre, és gondolom, mégpedig a következőket:
Minap egy kedves ismerősöm orcájába megnyílék az Ő szája, smondá, s én hallám szavait.
Legott tudatta, hogy nem tetszék neki modorosságomban ama motívum, mellyel Reád csimpaszkodék, s imígyen megfojtani látszék Téged!…Orcámon - tsakis bévül - elillant az minden béke, s lesújtva éreztem létezésem, mint holmi tinó. A következő pillanatra már egybegyűjtve öszves erőm: kiröhögém (bár eközben gondolám: Ó, miért is születtem meg az én anyámnak méhéből?!). Igazat Te tégy, semminthogy.

Valóban erőlködék és kapaszkodék Tebeléd?? Mindennapi ténykedésednek gátot vetne termetem??…Nyugtatólag - minden esetre - válaszom tettem kérdése végire, miszerint: „Kedves öcsém, gondolatid betegek, imígyen vedd orvosságnak szavaim! A férfi, kit barátodként ismersz: szabad. Azval hál, azval kél, kivel tsak akar. S mint ahogy bennem magvából gyermek, szerelmetes kapcsolatunkból azonképp lett csendes Barátság.” Persze szóltam mondtam mindezt nagy vidámsággal, könnyedén.
De hangulatom azóta potsék. Lesajnálom, hogy eme említett ismerősöm mit vél e dolgokról, de Te! Te fontosságod vitathatatlan ez említett eset elbírálásában..


…...Szerda
(az utólagos szó jogán) Eszemmel fölérem akarásid, melyek szívemnek mindazon által nem kedvesek. Ezeddig leélt életéveid száma, minden vágyad, melyeknek kimerültetései nem bennem találtaték, s az ezektől kívül eső még számolatlan sok tények és bizonosságok a példálózat arra, miszerint a „jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok” fonéma, esetünkben nem látszódék beigazolódni. Lásd, tisztellek ezért - hisz nem ámítod s nem is ámítottad Tenmagad egy szekundumig sem, hogy tán egyszer együvé leszünk, bár áldozattal, lemondással. Tisztellek ezért. De ó! Bár tisztelhetnélek AZÉRT!
Tudom - jól tudom én - ha volnál most itt (szégyenletes és bűnös kívánalmam szerint) szóra most nyílna ajkad, s közbe szólnál eképp: „Foglaljunk most leshelyeinken, mintahogy ezeddig is tétettük, s várjunk túzokainkra. Ki, ki.


……Csütörtök
Tsak tsupán egy kis „záradék” még, meg miegymás:
Íme, ez estve érvén minket fiaddal kedves hajlékodban, vetett ágyadban. Szuszogási hasonlatosak szuszogásidhoz. Gyönyörű…
(Tolladban a tenna mintha nem lenne mégoly telve…?) Joggal vethetnéd föl: miért ragadván magamhoz ez újabb záradékot? Joggal. Tettemnek magyarázatja imígyen fest: (Tolladat, írása rusnyaságáért e helyütt eldobám)
Tehát. Vacilálásomban válaszid e kérdés(ek)re kérném, tekintettel.

1., Viselkedésim irányodba, vajh, indokoltan késztette a közeli múltban aggályoskodásra kedves jó, én ismerősömet (avagy, véle együtt gondolod e jó Magad is, és súlyos nyomasztó terehnek veszed személyemet? Ha így, valamit én elpantserolék, de mit???

2., A lényeget elmondám fentebb az 1. pontban.
Bár szívemből száműzve szívedet, támadt nagy s hirtelen ürességem, a magam rágalmazását, viselkedésim leszólását kuntsorgásnak, nem tűröm senkitől!
De még mielőtt vetkőznék neki az sértegető s bántó torok átharapásinak, válaszoló irományodra számíték, igen tsak.
Soraimat itt végképp befejeződni láthatod, nemdebár.




LEGÉNY

Hát bíz annak már sem idejét,
sem helyét nem igen tudom nagy zavarodásomban, hogy én mikoron nyúltam ennekelötte utoljára íly pennához, hogy próbálkozzam eleinkéhez hasonlatos, s mégoly idegen tollakkal ékesülni. De hát, végsoron, hisz mit is veszthetnék, ha hírös nagy értelmemnek csillogását e képpen köszörülém iron s papír segedelmére, hogy az ne éktelenkedjék világ csúfjára üresen.

Na de most már immáron másodszorra ütköze meg e nemes szándék oly csekély méretü de igen nagy horderejü kerékakasztón, miszerint nem bízék az én egyetlen porcikám sem ama nagy szólamban, hogy na most aztán ország-világ ide gyüjjék, mer’ má a Vörös Erik megokolja az ö gyermeke anyjának, hogy bíz mért van azon nagy világégés, miszerint Isten és annak színe elött közös gyermekük jogán ők mindazonátal egybeköttetek mindörökkön, s minden koron (ásó, kapa, nagykaland). Ezért az ö szíve, lelke, s mindenek felett józan s paraszti esze nem állhatná igyekezni eme helyzetet.

Mert bíz hogyan is kápráztasson Tégedet az a madár, reptének szép ívével s énekinek trillájával, ha letakarva a kalitka rejtekében próbálod Te azt megtartani, s föleg, ha amaz nem is énekesmadár, hanem bíz az kék tollú varnyú, vagy holló…ha úgy teczik, ugye!

Mindazonátal az is meglehet, hogy én magam pediglen bort prédikálék és közben csak a vizet vedelém, de hát tedd szívedre kezed, s ki-ki a magáéra vagy épp parterjáéra! Vajon ez jobb-e, vagy az ellenkezöjét cselekedni? Ugye.

Mert bíz az egyszerü ember fiában nyomot hagy, ha egyszer megégetik a kezét. S míg emez kínos sorokat tintával szíved közepibe vésem, nem azért teszem, hogy eltöröljem, s kioltsam véle, hanem éppen, hogy világot gyújtsak odabenn.
Mert
nekem csak egyszer hazudtál,
csak egyszer csalhattál,
s csak egyszer fenyegetőztél törvénnyel, joggal.
Csak egyszer, csak egyszer. Okosnak is kéne lennem de csak félek, hogy van a tarsolyodban még egynehány oly dolog, mellyel mindig csak egyszer de fájdalmasan törhetnél derékba…és engemet aggodalommal tölt ez el, ha irányodba gondolék.


És még valami. Az, hogy gyermekemet megszüléd nélkülem, a fejem fölött döntve - és most gondolkozz! Mert Te akkor is megtetted volna ezt ha én rögtön nemet mondok is az nem jelentené, hogy örökre veled, csak, hogy örökre melletted. Butaság az, mi fejedben kereng: nem felelőst keresek és nem a gondot - mint holmi rongylabdát - vélem passzolgatni. Itt már helye sem egyiknek, sem másiknak. Szavaim lámpásként, hiszem világítják mondandóm: jobb nekünk messzirő egymás mellett, mint együtt egymás nyakának.



LEÁNY


……Szombat

(…s miközben én végezém kisdolgaim, fiad, melyet én „fejed fölé szülék” ennek előtte majd tíz hónapja, leborítá polcodnak mindenik tartalmát - a kutakodás gyanujába taszajtva ezzel az már előtted eddig is hírös becsületim. S bár képzelhető részedrül most nagy por és altáj rugdosódás felibém - mer’ hogy olvasám a Te annak előtte nem hozzám s nem nékem rótt soraid - vállalám aztat. De itt mégis megjegyzém: kényesen vigyáztam bötűid nem lesni, miközben pakolám azokat általam vélt helyükre. S lészen levelem kezdete tulajdonképpen emitt:)

Ó. Félreértve látom újfenn soraim, mintmár annak előtte sokszor…

1., Ásót, kapát s miegymást forgatni, emlegetni Tevéled kapcsolatban, számomra emlegetni s nékem forgatni tsak majd porhüvelyednek - hiszem úgy egyszáz esztendő múltán - földbe tételekor lesz kívánatos.

2., Az, ki e világon beszéli e páratlan mi nyelvünket, nem vak a két szemire s nem siket no, és tán még ösmeri is személyünket..nos, eme személy a megmondhatója kaptsolatunk rusnya voltának, s jövője nemlétét bízvást kijelentheti. Mi engemet illet, „mögtartani” Tégedet akar a franc! Nem vagy enyém s nem is voltál az soha sem nem! S bár ajkaid közt egy s némely esetben kiszűrted mondatid, hogy „akkor mikor még nagyon szerettelek”…hinni ezt nem tudtam. Mert a múltba visszabeszélni oly könnyű, de a mi múltunk a zaftos belemagyarázatoktól már így is erősen dagadozék. Abban rend már nem lészen többé ez ég alatt. (A kéktollú varnyú teccik, elmondám.)


3., Hogy kezeid égetésekor fontos valék Neked nem tudám. Most is - mint már ezt annyiszor - tsak így hozhatom a magam mentségire nyilvánosságra. S hogy törvénnyel s joggal élni akartam, volt mind azért, mert bár Veled akartam: mégsem tudtam.


4., A nékem írt sorok közé bebúva látom magam a Te szemeddel ilyensformán:
Bosszúszomjas, alattomos léha asszonynép mely rendre kettétöri a tsinos és egyenesjárású szép magyar leventét. Körmeit reszelvén egyre tsak jár fejiben a
zavaros lé, s igyekszik a legény arcára ülve annak szép szemit más lyányok farának nézésitől így megvonni. Tehát olvasim ezt a Te soraid között. De vagyok, s óh! Látom így magam magamat:

Sápatag orcájú fiatal némber, ki nagy rettegésiben egyre attól fél, hogy lelkit végképp az Ördög viszi majd el! Mert egyre több benne a helyrehozhatatlan kár, mit Kend okoz, tsak úgy, jáccásiból. Közönye engedi ezt, nem emlékezvén, hogy előző életében talán Szerelem volt a böcsületes neve, e mostanra már tsak szánalmas hajléktalannak teccőnek.
No, de amég így rongálódik énbennem tsak azt felejti, hogy mert a Nagyságos úrnak már nem telik kénye s kedve benne s szükség se viszi már a megtartására, gondolhatna másra. S régi csillogásiból hagyhatna a jövendőbeni, párban tán a lyányhoz jobban hozzáillő férfiszemély részire is…

5., Érzem, tsak tsiklandozni sikerül rovátkolásommal arcod, s nem elméd éri a fekete tenna. De merthogy - vélem - Néked is fóbiád ragaszkodásom, ím egy egyszerű elbeszélés magamról:
Nem vagyok érzéketlen irányodban. Sőt! De lényemet és önbecsületemet ember lábbal még így nem tiporta. Ha mész máshoz vagy máshuvá, vissza én nem foglak. Keresztbe Néked én nem teszek. Mégis érzem minden szekundumban, zavar a voltom. Emlékeztetlek?…Számodra az lenne kedves, ha példának okáért, csak úgy, hirtestelen gyorsan testemnek milliárd molekulája porként ülne fel a mennyboltra, oda, ahol a mindig falni kész hatalmas Fiastyúk búzaszemnek nézve azt, felcsipegetne. Sírom sem maradna itt, e népes nagy korongon, mi emlékeztethetne arra, hogy valaha is léteztem…mert ugye ez a baj? A létezésem.
Remény arra, hogy távol és messze egymástól, de egymás mellett?.. „Butaság az, ami a fejedben kereng! ”

Epilóg

Íródott levelem a patás ördög poklának 77. bugyrába, sréhen a harmadik kondér megett. Reménytelve várom válaszod lentebbre.
(Nem igaz Malackám, imádlak szeretlek, imádj és szeress te is!! Igen tudom, hogy a Gizivel a Julival a Zsófival a Szamantával, mindegy! Gyere te kis kócos! // Nos tehát. Amennyiben tárgyilagos szeretnék lenni, meg kell, hogy állapítsam: kezdek idegileg tönkremenni…)

Snitt (10 év múlva)
- Szia Erik! Ezt nem is hiszem…hogy vagy?! Úgy örülök! De tényleg!
- Khm…Szióka…
- Mi van Veled?...Az utóbbi néhány évben alig hallottam Rólad! Mesélj!
- Áh, semmi különös… Marci végzett már a YALE-n?
- Igen. Hát nem csodálatos? 11 évesen…Képzeld, most egy angol génsebész-csoportban dolgozik. Jelölték Nobel-díjra is az „Intelligencia, mint öröklött tulajdonság” című disszertációjáért…Tegnap este volt a tévében vele egy interjú, nem láttad?
- Á, tudod elváltam tavaly, és az asszony elvitte a tv-t is…
- Sajnálom…
- Köszi…Khm…Szóval génkutató lett a fiam…
- …Úgy néz ki. A 10. születésnapján Ő adott nekem ajándékot! Hát nem édes? Átadott egy hitelesített igazolást, miszerint minden szellemi adottságát anyai ágon örökölte…
- Uhh…ez…ez igaz?…
- Igen… de a záradékban az állt, hogy nyáron felpofozta a barátnőjét mert nem édesített tölcsérbe hozott neki a fagylaltot. Szóval azért Belőled is van benne…
- Aha…azért büszke vagyok rá.
- Hát igen…öö…hát, egyébként hová?
- Megyek a közraktár utcai ingyen étkezdébe.
- Így megkopasztott az exnejed?
- Csúnya per volt…és Ő nyert…a ribanc!..
- Ne haragudj, de hogy is hívták?
- (Lujza, Gabi, Virág, Dia, Móni, - pfuj, tudom, hogy undorító - Judit, Edit, Andi... - de majd akkor ne felejtsd el aláhúzni!)
- Persze, persze. Emlékszem…
- És ti? Hogy vagytok a Bandival?
- Ó, köszönöm. Tavaly nyáron Ő lett Mr. Universum! Biztos láttad a fotóját, minden újság címlapján ott volt akkoriban!
- Nem, sajnos éppen börtönben voltam…
- ???
- Megerőszakoltam egy kis szőrös fogatlan állatot a pilisben…A nejem már évek óta…hát…El tudod képzelni…nehéz ez erről beszélni...
- Aha…éértem…khm…érdekes.
- És te?
- ..öö…Tessék?
- Te hová mész?
- Csak ide a kocsihoz.
- Te és az autó? Mióta vezetsz?
- Bandi vette nekem…az első nemzetközi Body Billdig versenye után, látod ott? Az a kétajtós piros Turbó GXLS 6.8-as HyperLotus. Ha már ilyen autót kaptam letettem a jogsit is. Elsőre ment, nem volt semmi gond…khm…igen…hát, és te hová?
- Már mondtam.
- Igaz…de gyere! Meghívlak. Iszunk valahol egy üveg pezsgőt!
- Köszi, de nem lehet. Hétre vissza kell mennem a szállóra, különben agyonüt a nevelőtisztem. Tudod csak feltételesen engedtek ki…Szegény öreg mókus…legalább nőstény lett volna…
- Na jó…akkor én megyek…Ne vigyelek el mégis valameddig?
- Áh…nem, köszi. Tudod, a szagom…Kínos.
- Persze. Azért örülök, hogy láttalak… Adsz egy puszit?
- Nagyon… szívesen…
(CUPP )


VÉGE ?


Apa

- apa, olyan nehéz az iskolatáskám.. nem vinnéd helyettem?

- ne nyivákolj fiam, az élet kemény, szokd csak a cipekedést

- ...


- apaaa.. vidd a táskám légyszi, nagyon húzza a hátam..

- tudod mi húz fiam? a villantóra cuppanó 15 kilós harcsa, meg az 1000 lóerős Bugatti Veyron na az húz, nem ez a pókemberes gyógyszatyor, úgyhogy csend legyen

- ...


- apaaaa...nagyon nehéz...

- na ide figyelj fiam. anyádat kielégíteni. az nehéz. vagy a twitteren felmondani. az a nehéz. én ma mindkettőt megtettem, úgyhogy még egy szó és lekaparom azt a ferde hajlamú figurát a táskádról és megetetem veled, világos?

- ...

vac a kolok

rég volt, hogy televetéltem fekete-fehéren a lapot

loptam magam és a napot

jártattam a számat azt hallották a vakok

most meg beszáradt a tollam


kint görcsben tíz ujjal festem

magam köré asztrál testem

itthon aztán mosogatok

elázik a gollam


nagy terheltség a tehetség

elterelni még sincs mentség

munka család édes szentség

nem láttad a naplómat?


már azt sem tudom hol van

Facebook Hajcsatt


"Hajcsatok, hajcsattok!" Haj, hajlok rá, hogy hajszálnyit Hacsaturjánra hajaz ha ezt hajtogatom.. apropó: a hajadon nyelvhalnak van nyelve? És az anya nyelvhalnak anyanyelve? Bár sem nappal, sem hajnalban hajba nem kapnék e miatt sem a hajadon, sem az anyanyelvhallal.

Te




..homlokodhoz bújva felsóhajt a napfény..

..ajkad láng tengerén vitorlázik a szám..

..szemed zöld füvében térdepel az arcom..

..nyakad hajlatából párolog a nyár..

Ahány csáp, annyi szokás...

Klikk a képre a nagyításhoz!

Az angolom beteg

...na és a helyesírásom?! Az a sírás helye...


Adam Zagajewski - Eső Párizs felett

(Készült az Országos Idegennyelvű Könyvtár a Nyelvek Európai Napja és a Nemzetközi Chopin-év alkalmából kiírt 2009-es Műfordítás pályázatára)


Öt emelet mélységet bámul a szobám,
Együtt nézzük az esőt, Párizs szürke könnyeit,
Fakó függöny, a rojtját cirógató bérházak tömbjein,
150 őszre már, hogy elmarta Chopin-t a halál.

A Vendôm tér közömbén nem fog az idő,
Fényűzőn ragyogja át, az egyszer volt korokat,
Most is frissül, mosakszik minden kirakat,
Csak a boltos más ma, és a betérő vevő.

A Père Lachaise is lehet, szendereg árvultan,
Álmában ázott emberek, sírjai közt sáros lábbelik,
Senki nem szereti, ha váratlan, tőle szökve átverik,
(A maradókat? Még annyira sem, mint ki itt elárulta.)

Lent, csiga jár merengve az avar zörgő ridegén,
Ingája lassú, szívósan keres langyosabb napot,
Fent, a gépekkel jóllakott, toronyba zárt rabok
Lelke alant, már csak tajtékot hajt, az óceán hidegén.

Ez sem háború, sem béke, csak az eső terhesen,
Úszó fellegei takarják – habos paravánt emelve –
Félszegen játszó védangyalok bújócskáját benne,
Ez bukkanva hattyú, az meg lásd, vén szerzetes.

De legvégül mind, halvány, koszlott lobogót ereszt,
Mi meghal, csendben megy, nem merjük nézni hová,
Mi újnak belénk születik, az is szeppent marad soká,
Csak a semmi sikít, és sokáig nem ereszt.





Adam Zagajewski

Deszcz nad Paryżem

Z okna mojego Pokoju na piątym piętrze
widzę deszcz nad Paryżem, szare strofy deszczu
szarą kurtynę, która czesze dachy kamienic.
150 lat temu umarł Chopin, także w październiku,

na placu Vendôme. Plac Vendôme teraz jest
niewiarygodnie czysty i bogaty, lśniący,
gości i inne diamenty, inne gwiazdy.

Père Lachaise jest zapewne pusty dzisiaj --
któż odwiedzał groby w taki dzień?
Az tak bardzo nie kochamy nieobecnych
obecnych prawdopodobnie jeszcze mniej.

W wilgotnych ogrodach pełzną ślimaki,
w gore albo w dol, jakby szukały słońca.
Widzę biura pełne komputerów i miasto,
ktoré jak lotniskowiec, wiozący niezliczone dusze,
przedziera się przez Ocean Lodowaty.

Nie ma ani wojny, ani Pokoju, lett deszcz.
Wydaje mi się, że w szybko biegnącym obłoku
ukrywa się nieśmiały anioł; zamienia się
w łabędzia, potem w klęczącego mnicha,
a na koncu w Biała, wydętą wiatrem chorągiew.

To, co w nas umiera, odchodzi cicho, dyskretnie,
lecz nie bezgłośnie.
To, co się rodzi,
milczy długo. Tylko nicość krzyczy.

Képelemzés

c
A Vád – A Vádlott – A Vádló

Kadna Attila festőművész fiktív olajfestmény sorozatának képelemzése

(A 3 vászon mérete, egyenként 150cm x 250cm)



Az elemzésre került képek nonfiguratív, triászi egységbe vert szimbolizmusa, visszautal az idők kezdetétől velünk, bennünk élő ellentétre.

Az alkotásokban egyértelműen érezhető jelenléttel uralkodik a Yin és a Yang, az élet és halál, a fény és sötétség, a pozitív és negatív erők egymásra hatásának, szimbiózisának jelképe. A fekete-fehér kontraszt, akár a jégkorszak eonjaiban rögöket görgető gleccserek ropogása, ugyanakkor szinte már plasztikusan tapintható az olaj és fémfényes, futurisztikus jövő is: a gépek világa. Az élet örök kettősségét, a közönségesség határát súrolva felcsattanó vörös szín üzenete teszi érthetővé, hisz vele teljesedik ki, a festményekben megismert kétpólusú világunk a szenvedély, a vér, a lüktető nyers hús - az Emberi Lét misztériumával.

E három elgondolkodtató kép izgalmának átéléséhez, elég egy pillanat. A Mester megfeszített vásznain frigyre lépő olajfestékek látványa óhatatlan perzseli fel, még mezsgyéjét is, a józan gondolkodásról eleddig tanultaknak. Az eddig lépten-nyomon magával, és a környezetével küzdő autonóm szemlélő máris öntudatlan, de megkönnyebbülten, hárítva mutathat a képek triumvirátusában felismert saját démonjaira: „Íme a bűnösök! Hol hát, ki képes, e tébolylepte sárgolyón tárgyilagosan dönteni, s ki az, ki a küzdelmek sarjadzta fájdalom hibás dekrétumaiért felelősségre vonhat itt bárkit?”

Az alkotások előtt végighaladva, szinte mellbe vág, hogy a durva ecsetkezeléssel felhordott tricolor színek kezdeti, szuverén drasztikuma, miként hajlik át kompromisszummal telt, csendes összemosódásba. Ez a jól érezhető folyamat adja végül a három gigászi performance közös konklúzióját, hogy biztos kézzel irányítsa a festmények fókuszát, az átlagember komfortzónáján túlra.

A szürke és rózsaszín skála fokozatos, képről-képre való belopása az alkotásokba jól mutatja, ahogy a kezdetben határozott, lendületes és magabiztos művész, hogyan jut el a magába vetett hit, a saját életével kapcsolatos döntések, és cselekedetek okozta élethelyzetek megítélését illető tökéletes, és abszolút elbizonytalanodásig.

Semleges novella

c
Tessék.
Se kép, se hang. Pedig olyan még nem volt, hogy vele sehogyan se legyen.
Lassan gyomrára szorította kezét, és ültében előrébb hajolt. Az üres A4-es ív úgy terült előtte az asztalon, mint az északi-sark egyenletes hólepte mezejének egy darabkája. Az ihletre legkisebb hajlandóságot sem mutató pillanatok pedig, – még mielőtt tovább mentek – szinte egymással versengtek, melyikük a lassúbb.

Tudta magáról, hogy kreatív, hogy az említett jég hátán is megél (sőt, lóbabot is termeszt rajta, ha kell), most mégis kicsit szorongósra vette a figurát. Mert hát itt van végre a pillanat, mikor „megmutathatná” a cudar, materiális világnak, hogy ő igen is más, hogy tudja és ismeri a szellem hatalmát, hogy stílusa elegánsabb, mint a kerítésen át szökni kész macskáé, s hogy szókincse jóval több, mint amit az IKEÁ-ban, egy adag svéd húsgolyó kikérése, vagy a családja tőle valaha is megkövetelt. Bizonyíthatna nekik, no meg nem utolsó sorban magának is. Erre ő, tessék. Leblokkol.
De hát így jár az, aki felveszi a kesztyűt, és nekiáll, egy semleges témájú novella pályázatnak. Egyáltalán. Mi az, hogy semleges novella?!
„Az irodalom léte, alapvetően közléskényszerre épül. Hogy kiírjuk magunkból és megosszuk gondolatainkat, hogy felfessük benső világunkat, félelmeinket, vágyainkat, hogy általunk már ismert tudást, információt adjunk át, hogy az univerzumot majmolva, táguljon embertársaink tudata is, s hogy ebben, mi írók, mint valami anonim utazási iroda, all inclusive utaztassuk ügyfeleinket, az olvasót. Akkor hogyan követhető meg egy novellától a semlegesség? Ki látott már szépségversenyt nő nélkül??”

A győztesek sosem adják föl, a vesztesek sosem győznek - jutott eszébe. És valóban. Büszkesége, és veleszületett (az egészséges határait súroló) egoizmusa, dühödt bikaként prüszkölt fel benne, ujjaival határozottan markolt rá a halálra rémült golyóstollra, és ellentmondást nem tűrve nyomta annak végét a lapra.
„Innen már nincs visszaút, megírom, ha addig élek is!” – gondolta elszántan, és aztán nem történt semmi…

Talán írhatna, a nyárelőn elvesztett cipőjéről.
Gyönyörű vasárnap volt, a hirtelen meleg már kicsalt a folyóparthoz néhány szerelmespárt, és néhány nem annyira szerelmest – ez utóbbiak persze felvonultatták erre nyomós indokaikat, a gyerekeket is. Emitt dévaj cuppogás, amott potyára vívott szópárbaj törögette a csendet, miközben a víz, a nap, az enyhe szél is tette a tőle elvárt, és ilyenkor szokásos dolgát. Sodródott, sütött és fújdogált. A gyerekek lapos kövekre vadásztak. Leült, egész közel a parthoz, levette és maga elé rakta cipőit, és arcát a napfénybe mártva, csukott szemhéja alatt tanulmányozni kezdte a kicsi színes karikákat. Rövid idő után kissé zavarni kezdte a szikla keménysége, amin ült, de vigasztalta magát, az akkor már Kandinszkij munkásságát is űberelő színkör kompozíciókkal.
Boldog (és melege) volt.
A motorcsónak, a kellően kényelmes távolságnál jóval közelebb, szinte a semmiből rontott elő. Orrát magasba tartva, maszkulin mód hágta a vizet, oldalán elmés egységbe forrva, fekete betűk hirdették gazdája státuszát és nevét: tuLajos. „Ez nem volt szép, Lajos!” – gondolta még mindig szapora szívveréssel, de aztán arcát a napnak fordítva, újra lehunyta szemeit. És ismét birtokba vett mindent, a szenvedélyes cuppogás, megint elhangzott, a „még ezt is megteszem, hogy jól érezze magát, erre mit csinál a te anyád?!”, és éles sikkantgatásokkal, a gyerekek is elölről kezdték a kacsaversenyt. Kandinszkij is megérkezett a szemhéja alá, s épp egy különösen bonyolult sárga körfüzért próbált meg ízlésesen összekomponálni két lila ellipszissel, mikor egy nem várt, zavaró tényezőként, egy négyéves forma kislány, közvetlen közelről a fülébe kiáltott: Tessék felkelni, elvitte a cipőket a víz!!
Még ő gyanútlan, a bőrkék alatti füzérek komponálásával időzött, a Lajos tulajdona által keltett hullámok kegyetlen bekebelezték cipőit. Hjaj. Pár méteren át még vacillált, vajon utánuk eredjen-e, az erős sodrásban, de mivel félt, hogy vezércikként végzi a holnapi bulvárújságok címoldalán, csak annyi telt tőle, hogy erősen koncentráljon rá: Fossa össze magát a Lajos, MOST!
Még a plüsshadsereggel felszerelt autóval visszaértek a városba, már tudta, hogy a fülbemászó apró kislányt Magdikának hívják, és ő rajzol, énekel és hajtogat, és öltözködik legügyesebben az óvodában, hogy Magdika édesanyja nem szereti Magdika édesapjának az édesanyját, és – bár nem tudta, de sejtette – hogy Magdika édesapja nem ma hallott erről először. Az információkat nem, de a szívességet megköszönte miután kiszállt, és mielőtt becsukta maga után az autó ajtaját. A házig elérve, mezítlábas kommandósunk sikerrel vett egy kutyagumi aknát, beütötte a kapukódot, és felküzdötte magát a harmadik szintig. Itt érezte elérkezettnek az időt, hogy a tovább jutáshoz elhasználja a felező által kínált segítségét, ezért töltött egy szatmári szilvát. Valahogy így esett a dolog.

De a golyóstoll nem mozdult.
Olyan történetet kellene írnia, melytől az olvasó gazdagodhat, amire főszereplőként büszke lehetne a bőrébe bújva. A semlegesség mellett ez is egy elvárás. És, ha őszinte akar lenni önmagához, ez a sztori nem ilyen volt. Elmaradt a happy end, bár annak talán lehet örülni, hogy – amennyiben sikeres volt az átokvetés - a cselekmény nem ölelte fel végig, a Lajossal történteket.

Írhatna arról, hogy nincs Margit körút 4-es szám, ne is keresse senki.
Nemrég egy sebtében, és – ennek egyenes következményeként – tévesen felfirkantott cím okán, ott állt a sarkon, nézve a táblát, miszerint, ő most a Margit körút 2-4 előtt veti árnyékát a járdára. A 2-es szám rendben meg is lett, a 4-es azonban már szublimált, vagy talán soha nem is volt. Megírhatná, hogy életéből 30 percet szánt a keresésére, megosztva ezt az időt azon helybéli hentesek, cipészek, optikusok, bizományi-bolt eladók, és trafikosok nem kis táborával, akik a józan ész, és a papírforma szerint is mind, ez ominózus szám alatt üzemeltek… De felesleges lenne. Egyrészről, mert egyikük sem tudott épkézláb magyarázatot adni, miért nincs a házon bejárati kapu, ha már emeleti ablakai vannak („Talán oda nem lehet menni, oda születni kell!” – idézet T. András, árúmozgatótól), másrészt, mert heroikus küzdelmének, végeredményben semmi értelme nem volt. Másnap értesült csak a helyes címről, ami az Erzsébet körút 4 lett volna, de addigra ott már senki nem várta. Ennyiben maradt az ügy. Hogy miért írt Margitot az Erzsébet helyett, vagy, hogy miért jön a kedd után szerda, ne firtassuk.

Zsigereiben érzete, hogy ezt a történetét is kapitális mellé fogás lenne részletezni, maradt a fájdalmas felismerés, hogy talán mégis képtelen, egy „semleges novella” megírására.
Ránézett az órájára, aztán ki az ablakon. Ideje nekilátnia a mai feladatának. Nagy gonddal (és sóhajjal) félretette az eleddig előtte heverő tiszta ív papirost, és egy szemlátomást ugyan olyat maga elé véve lassan, és gondosan rákörmölte: „Az impakt faktorral járó tudományos publikációk tematikus analizálása, a humánerőforrás-gazdálkodás üzleti tevékenységeinek témakörében.”

Két órával később, ültében kicsit megmozgatta nyakát, vállait, átolvasta a hét teleírt oldalt, és jóleső érzéssel egy mappába rendezte őket.
„Ojvé, ha minden ilyen flottul menne…”

carpe diem

c
Nem őszül velünk a vágy
Nincs közös jövőnk
Csak ez a pillanat
Külön vár ráncos világ
De nyúlni kezedért
Az is boldogság
Ér az éhező tenyér
Hála telt a száj
Jóllakott imát darál feléd
Hol minden öröme él
v


"A gondolkodás olyan, mint az ejtőernyő. Akkor jó, ha nyitott."