- Jó napot, leülhetek?
– Persze, parancsoljon.
– Ne vegye zokon, de szokott azon gondolkodni, hogy az emberek mikor Ön után szólnak, hogy "Vigyázzon, nyitva van a táskája!", talán nem azért teszik, mert jók, hanem mert roppant dühíti őket, hogy nekik maguknak nincs elég merszük kilopni a pénztárcáját?
– Aha, tehát Ön szokott ezen gondolkodni?
– Na ná! Mint ahogy azon is, hogy ha a serdülő nyelvhalnak van nyelve, akkor az anyanyelvhalnak vajon anyanyelve van?
– Ön szerint az van neki?
– Szerintem?? Maga viccel? Mikor más szalmaszálat rágcsálva boldogan méláz fel a nyár esti égboltra, én egyre csak fúródom a tekintetem, fúrom bele a végtelen fagyos kozmikus űrbe, és a görbülő tér misztériuma révén végül a saját hátamba bámulok! Érti?! Akkor látom ezt, amikor a hátam közepét! Maga szerint egy ilyen embernek van rá érkezése, hogy megtalálja az anyanyelvhalak nyelvére a precíz kifejezést?!
– Tehát nincs?
– Ez elképesztő! Maga normális?! Persze, hogy nincs!
– Értem kérem, de nem ülne vissza?
– Ahogy mondja! És én már azt sem értem mire vonatkoztatható, mikor azt mondják nekem: „ez olyan meleg, hogy kézzel vasal.” Kézzel vasal! Tessék, érintsen meg na, úgy, tapogasson át alaposan… Hát lázas vagyok én?! Vagy úgy festek, mint valami házimunkát fetisizáló szuperhős?! Hát mi történik ebben a világban? Egyáltalán, hol vagyok és milyen alak maga, hogy csak kérdezni tud?!
– Meglepné, ha azt mondanám: Ön kórházban van, súlyosan skizofrén, és én vagyok a pszichiátere?
– Áh… Üdvözlöm. Mondja, leülhetek?
Készült a Az MR1-Kossuth Rádió „Szkeccsíró” pályázatára - 2010.04.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése